Délben még pizsamában ültem a kanapén és sírtam – élet újdonsült anyaként

Fárasztó és ártalmas közhely, hogy életed legszebb időszaka következik a kisbabád születése után újdonsült anyaként. A valóság ennél sokkal összetettebb és kijózanítóbb, mégis hazudunk róla egymásnak.

Mondják, hogy vannak dolgok, amikre nem lehet felkészülni. Az anyaság is ilyen. Nem csak a napi rutint, és a megváltozott életmódot nem lehet elképzelni előre, de azokat az intenzív érzelmi hullámokat sem, amik oly jellemzőek az első időkben.

Nem rózsaszín, babapúderes a valóság

Számomra az anyaság egyik legnehezebb megélése az volt, hogy gyakran iszonyatos haragra gerjedtem a fülrepesztően üvöltő, néhány hetes lányom miatt. Fel nem foghattam, hogyan lehetek ennyire mérges valakire, akit közben mindennél jobban szeretek, és akiről tudom, hogy nincs más eszköze, mint az üvöltve sírás. Zsigeri indulatok törtek fel belőlem és nem egyszer ki kellett mennem a gyerekszobából, hogy a lakás egy másik helyiségében beleverjek az ajtófélfába, vagy azért, hogy én is üvöltsek.

Nem habos-babos, rózsaszín, babapúderes boldogságban úsztam, hanem kétségbeesésben, tehetetlenségben és szorongásban. Délben, fürdés, fogmosás, fésülködés nélkül, pizsamában sírni a kanapén – ez volt a napi rutin kezdő anyaként az első hónapokban. Mert az anyaság, bizony ilyen is tud lenni. Elkeserítő és magányos.

Csak nekem ilyen nehéz?

Azzal nehezítettem tovább a helyzetem, hogy arról fantáziáltam, ez minden más nőnek simán megy, csak nekem nehéz, csak én vagyok ilyen nyomorult. Ma már tudom, hogy ez egy hamis kép.

Ha újdonsült anyaként olvasod ezt, szeretném, ha tudnád, hogy nem vagy egyedül.
Most képzeletben melléd ülök, hogy elmondjam neked:
– Oké vagy, ha mérges leszel az üvöltő gyerekedtől.
– Oké vagy, ha legszívesebben arcon vágnád azokat, akik azt szajkózzák: ez életed legszebb időszaka. Küldd el őket melegebb éghajlatra, de azért inkább ne üsd le őket.
– Oké, ha úgy érzed, túl nő rajtad ez a feladat, ha reménytelenséget érzel, vagy ha depressziósnak érzed/gondolod magad és visszatérően ijesztő gondolataid vannak.

Kérj segítséget a környezetedtől és ha kell, szakembertől! Ez nagyon fontos.
Vannak dolgok, amiket nem lehet és nem kell egyedül megoldanod. Az anyaság is ilyen.

És oké az is, ha délben még a kanapén ülsz pizsamában. Még több anyaságról szóló történetért kövess Instagramon és a Blogomon!