Szárnyalás

2011 májusában elrepültem Dél-Amerikába egy hónapra. A jógaoktató képzésem életem egyik legszebb élménye volt. Sok hasonszőrű emberrel együtt, egy paradicsomi környezetben, nem aggódva azon mit főzzek, mert a legszuperebb ételeket teszik elém. Más dolgom sem volt mint tanulni és jógázni. Tiszta élvezet!

Naponta kétszer gyakoroltunk és az órák között elméletet, anatómiát, kommunikációt tanultunk és legfőképp azt gyakoroltuk egymáson, hogyan kell tanítani.

A csoportban tanulásnak mindig megvan a maga varázsa. Sok, addig egymás számára ismeretlen ember egy folyamat részesévé válik. Olyan bensőséges beszélgetéseink voltak abban a négy hétben, amilyeneket még a több éves barátainkkal sem folytattunk az előtt.

Ugyanakkor egy csoportnak mindig megvan a maga drámája is. Talán nem túlzás azt írnom, hogy törvényszerű ezeknek a konfliktusoknak a felbukkanása. És az a képzést vezető oktató. aki erre nincs felkészülve, bizony alaposan meglepődhet. Mély gyermeki sérelmek és rejtett indulatok törhetnek felszínre. Ez alól a mi csapatunk sem voltunk kivétel.

Sokat tanultam magamról. Arról milyen gyengeségeim vannak a konfliktus kezelés terén. Arról hogyan viselkedem olyan emberek társaságában akiket erősebb személyiségnek érzek magamnál és olyanokéban, akiket gyengébbnek. Kiknek a társaságát kerülöm és kikét keresem.

A napi szintű jógagyakorlás nem csak a testemet nyitotta meg, hanem az elmémet is. Olyan összefüggésekre láttam rá gyakorlás közben, amiknek látszólag semmi köze nincsen a jógához. Egy apró példa: megfigyeltem, hogy idegesít, ha a matracomra terített törölköző, összegyűrődött. Azt szerettem, ha szép sima. De egy idő után már nem igazítottam meg minden póz után. Úgy éreztem a csatakosra izzadt, lábam alatt itt-ott összegyűrődött anyag az élet göröngyeit jelképezi. És ahogyan az élettel kapcsolatosan is irreális elvárás az, hogy ne legyenek benne bukkanok és hullám völgyek, a törölközőm esetében is egyszerűbb, ha én tanulok meg ezek tetején egyensúlyozni és jógázni, ahelyett hogy ideges mozdulatokkal próbálom kilapítani őket gyakorlatok között.

A képzést megelőzően, volt egy indiai oktatóm aki minden órán, ugyanazokat a bölcsességeket hangoztatta. Egy idő után rájöttem, hogy mindegyiknek volt mélyebb értelme azon túl, amiket én elsőre kihallottam belőlük. Tudtam melyik pózban mit fog mondani és izgatottan vártam őket. Néha vele együtt tátogtam a szavakat, miközben a lábszáramra borult arccal álltam és folyt az izzadságom az orromba.

Valamiért az egyik kedvenc mondásom tőle az volt: yoga, is discipline – azaz, a jóga, fegyelem.

Az oktatóképzésemen ezt is megtanultam, és gyakran csengtek vissza szavai a fülembe. Megtanultam annak az arányát is, hogyan figyeljek arra amikor a testem valami fontosat üzen nekem, és annak, hogyan hagyjam figyelmen kívül a nyafogását. Ez utóbbi mondjuk az elme szokása, csak a testen keresztül csinálja.

Sok csodálatos személlyel is megismerkedtem akikkel ma már nem tartom a kapcsolatot, de mindig szeretettel és örömmel gondolok rájuk.

Az egyikükkel a következő beszélgetést folytattam a képzés vége felé.

Én: Nem akarok visszamenni Londonba, már három éve lakom ott. Szárnyalni akarok és felfedezni a világot!

Kiki: Gyere hozzánk lakni Szingapúrba.

Én: Oké!

Ezzel meg is volnánk – gondoltam. Visszarepültem Londonba, felmondtam az albérletem, felmondtam a munkahelyemen, eladtam a cuccaimat és vettem egy repülőjegyet Szingapúrba.