Újrakezdés válás után

Nagyon sokat fantáziáltam arról tiniként, hogy milyen lesz valakinek a felesége lenni, milyen anya leszek majd. Nem túlzás azt állítanom, hogy a fenti témákban semmi nem úgy alakult, ahogy elképzeltem. Nem terveztem meg, hogyan élek tovább válás után.

A volt férjemmel minden gyorsan történt a kapcsolatunkban. 2 hónap után összeköltöztünk, 6 hónap után várandós lettem, 9 hónappal később megszültem Emmát – ez a kevésbé meglepő rész- 1 évvel később összeházasodtunk és 4 hónappal a menyegző után, már anyámnál laktam az akkor másfél éves lányommal.

Határozottan nem erről ábrándoztam.

Mondhatnám, hogy minden olyan gyorsan történt, de az igazság az, minden pont úgy történt, ahogyan én akkor azt hagytam történni. Visszatekintve ezekre az időkre két dolog kiemelkedő számomra. Az első, az a gondolat, hogy nem feltétlenül kapjuk az élettől azt amiről fantáziálunk, sokkal inkább azt, amire befogadó képesek vagyunk, amire készen állunk. Hiszem, hogy mindig a tőlünk telhető legtöbbet tesszük meg mindennapjainkban. Még akkor is, ha az szinte a nullával egyenlő bizonyos helyzetekben. Akkor az a nulla volt az adott pillanatban a számunkra elérhető, megcselekedhető maximum.

Én, akkor ott, 28 évesen ezt tudtam kihozni abból a helyzetből. Az akkori tudatosságom, önismeretem és őszinteségem saját magammal szemben, ezt hozta létre..

A másik dolog, ami kirí az emlékeim közül, hogy milyen sokszor hallottam nőktől a következő mondatot:
“Bárcsak én is időben meg mertem volna tenni ugyanezt évekkel ezelőtt.”
Merésznek és bátornak neveztek. Én viszont úgy éreztem nem is volt más választásom, mint hallgatni a belső meggyőződésemre, miszerint mindenkinek jobb lesz a szétválás – hosszú távon.

Újrakezdés 30 évesen

Ott álltam újra a gyerekkori szobámban a szüleim 50 négyzetméteres lakásában, a másfél éves lányommal a karomon. Döntések hosszú során keresztül jutottam vissza erre a kiindulópontra. A leggyakoribb kérdés amit feltettem magamnak az volt: na és most mi lesz? Mit kezdek az életemmel, életünkkel, válás után?

Első lépésként el kellett fogadnom ami van, és az ez volt: 30 éves vagyok, van egy pici gyerekem, anyámmal élek, válok.

Ez van. Válás van és válás utáni újrakezdés.
Csak ennek elfogadása után tudtam elindulni az új élet, új identitás felé lépésről, lépésre.

Talán sokan pont azért nem hoznak meg egy ilyen döntést, mert sejtik, ott kötnének ki ahol én is. A nulladik pontnál, a teljes újratervezésnél. Ami nehéz. Nagyon.

Nehéz a felelősségteljes felnőtt élet mindennapi dózisban, nehéz, hogy újra kell gondlni ki vagyok, mit akarok, és merre indulok tovább egy gyerekkel. Ám egyszer sem bántam meg a döntésem. Önismereti utamnak és az Integrál Akadémián eltöltött éveimnek hála, megtanultam a belső igazamra hallgatni és az ön-azonos életet felvállalni, megélni. Van élet a válás után. Gyakran nehéz, nem csicsás vagy habos-babos, nem rózsaszín és meleg, de az enyém, és az önazonos élet érzetét amivel esténként párnára hajtom a fejem, nem adnám oda semmiért.

Ha te is váláson mész vagy mentél keresztül és keresed új önmagad, vagy támogatásra van szükséged ennek feldolgozásában, keress bizalommal.